Nemzetközi karrier Debrecenből is lehetséges – interjú Szalóki Renátával

Szalóki Renáta karrierútja tökéletes példája annak, hogy lehet a Deutsche Telekom IT Solutionsnél hosszútávú, akár nemzetközi karriert építeni anélkül, hogy el kellene hagyni a vállalatot. Renáta 2007 őszén csatlakozott a céghez, először a debreceni HR csapatot erősítette, majd egy nemzetközi csapatban lett előbb Project Coordinátor, később pedig Project Manager. Renátával a TC Core üzletágra vezető karrierútjáról beszélgettünk.

Te is egyike vagy azoknak a kollégáknak, akik az alapítás óta nálunk dolgoznak. Hogyan kerültél a vállalathoz?

A vállalathoz való csatlakozás előtt német tanárként dolgoztam, majd onnan szülési szabadságra mentem. Két kisgyermek után tértem vissza a munkaerőpiacra. Sejtettem, hogy előző munkahelyemre nem tudnak majd visszavenni, ezért a gyerekekkel töltött időszak alatt elvégeztem a HR szakot, ezután álltam neki a munkakeresésnek. Az ITSH-ról Debrecenben ekkor még csak mint egy új, feltörekvő német nagyvállalatról lehetett hallani. Először nem HR-es pozícióra kerestek munkatársat, de később nyílt lehetőségem csatlakozni a HR osztályhoz, így végre összetalálkozhatott a két végzettségem: a német nyelvtudás és a HR-es munkakör.

Milyen volt a kezdeti években a HR osztály, milyen feladatid voltak?

A csapatban eleinte nagyon kevesen voltunk, ezért -bár én hivatalosan HR adminisztrátorként kezdtem-, de szinte minden feladatkörben megfordultam a tréningkoordináción kívül: voltam adminisztrátor, Recruiter, később pedig Business Partner is. A sokféle HR-es munkakörnek köszönhetően nagyon alaposan meg tudtam ismerni a cég különböző üzletágait.

A legnagyobb szívügyemnek a gyakornoki program kialakítását tekintem, már ekkor, a cég első éveiben próbáltuk elősegíteni, hogy a gyakornokok is hosszútávú karriert építsenek a cégen belül.

7 és fél év után jött a váltás. Háttérterületről átmentél az üzleti területre.

Igen, még a HR-es időszakom alatt láttam felépülni a nulláról az egész TC Core üzletágat, aminek a központja Debrecenben volt. Később ennek az üzletágnak a Business Partnere voltam, így nagyon jól ismertem az ott lévő pozíciókat és kollégákat. Az említett üzletágra először Project Coordinátorként kerültem át, majd később Project Managernek léptettek elő. Első feladataim között volt a TC Core ágazat Saving projektjeinek koordinálása. Fel kellett térképeznünk, hol lehet megtakarításokat eszközölni, és ezeknek a véghezvitelét, kimutatásait nekem kellett támogatnom.

Miért döntöttél a vállalaton belüli pozícióváltás mellett és mennyire volt támogatók a vezetőid?

Nagyon szerettem HR-es lenni, mert igazán sok hasznos tapasztalatot sajátítottam el, de nekem hiányzott a nemzetközi környezet. Igazából ez volt a pozícióváltásom fő indoka. A vállalaton belüli váltás teljesen gördülékenyen ment, és vezetői oldalról abszolút támogatást éreztem. Itt a vállalatnál mindenkinek az az érdeke, hogy minden munkavállaló megtalálja a hozzá leginkább passzoló munkát, és hogy mindenki ki tudjon teljesedni az adott feladatkörében.

Most milyen pozícióban dolgozol?

Jelenleg egy nemzetközi csapatnak vagyok a tagja, ahol német és szlovák kollégákkal dolgozunk együtt. Ebben a munkakörben projektekből kialakuló negyedéves és havi szintű programokban veszünk részt. Ilyen projekt például a magyar és a szlovák kollégák megrendeléseinek a koordinálása. Ezenkívül havonta készítünk kimutatásokat a ténylegesen kiszámlázott szolgáltatásokról, de egyéb riportolási és monitoring tevékenységet is végzünk a PoP Performance Management TC csapattal a német vezetők számára. Az ad hoc feladatok mellett részt veszünk új riportok kialakításában vagy a meglévők fejlesztésében.

Mik azok a készségek és tapasztalatok, amiket a HR-es időszakban sajátítottál el, és most nagy hasznát veszed?

Úgy gondolom, hogy az egyik legfontosabb ilyen készség az empátia, amivel egy Project Managernek is rendelkeznie kell. Egy project managernek nagyon sok emberrel kell együtt dolgoznia, és ez sokféle embertípust hoz magával. Nagyon jól kell azt felmérni, kivel milyen módon érdemes kommunikálni: van, akit az tesz produktívvá, ha folyamatosan keresed, de van, akinél ez pont az ellenkezőjét váltja ki. Mindenkivel meg kell találni a közös hangot, és ezt egy HR-es is mindennap átéli.

Ha most kellene ajánlanod a vállalatot egy munkakeresőnek, mit mondanál neki, miért minket válasszon?

Szerintem ez az a vállalat, kiváltképp itt Debrecenben, ami képes széleskörű szakmai tudást adni a kollégáknak, mivel nagy nemzetközi ügyfeleink vannak, a folyamataink átláthatóak. Fejlődni is nagyon jól lehet nálunk, széles tréningportfólióval rendelkezünk. A home office ill. a hibrid munkavégzés lehetősége pedig segít a munka és magánélet egyensúlyának kialakításában. Mindemellett a csapat és a vezetőink is nagyon támogatóak, maximálisan ott állnak a kollégák mellett mind szakmai, mind magénéleti kérdések esetén. Arról nem is beszélve, hogy a sokszínűség és a tolerancia nálunk alap, nincs semmiféle diszkrimináció – én nem is tudnék másféle környezetben dolgozni.