PET Kalóz akció Szegeden

2024 06 13

A DT-ITS PET Kalózai május végén a Tisza szegedi árterületéről 1,2 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

A két évvel ezelőtti sikeres akciót követően a DT-ITS önkéntes kollégái ismét vízre szállhattak és PET Kalózokként Szegeden gyűjtötték a hulladékot a Tisza árterületéről.

A PET Kalózok Önkéntes Nap ötletét két évvel ezelőtt a DT-ITS Green Activist Közösség vetette fel, és olyan nagy volt az érdeklődés a program iránt, hogy idén tavasszal Szegeden segítettünk az árterület megtisztításában, ősszel pedig ismét a Tisza-tónál fognak dolgozni kollégáink. A program lebonyolításában ismét a PET Kupa tapasztalt kalózai a segítőink, akik immár több, mint 10 éve dolgoznak a folyóink megtisztításán.

Miért van szükség az ártér megtisztítására?

A hulladékok túlnyomó része határainkon túlról származik, ahol bevett gyakorlat a szemét ártérben való elhelyezése, amit aztán a folyó átszállít a határon, majd az alsóbb szakaszokon az ártéri erdőkben, homokszigetek partján rak le. A helyzet az elmúlt években sajnos sokat romlott, hisz a kárpátaljai területeken az ukrajnai háború miatt sok helyen egyáltalán nem megoldott jelenleg a hulladék elszállítása, így a korábbi éveknél is nagyobb mennyiségű szemét hömpölyög végig áradások idején a Tisztán.

Az így felhalmozódott hulladékban gyakorlatilag minden megtalálható, ami egy háztartásban fellelhető, épp ezért nagy odafigyelést igényel maga a hulladék gyűjtése is. Az árterületeken elsősorban műanyag (PET palackok) és üveghulladék található, melyek a gyűjtést és szétválogatást követően újrahasznosíthatóak.

Mire képes 60 PET Kalóz egyetlen nap alatt?

A májusi önkéntes napra 60 kolléga érkezett Budapestről, Pécsről és Szegedről. A délelőtt folyamán a csapat egyik fele kenuba, másik fele motorcsónakba szállt, így közelítve meg a szennyezett területeket. A gyűjtés során a hulladék azonnal szétválogatásra is kerül: kommunális, műanyag, valamint üveg és fém zsákokba kell szedni a szemetet. Délután tovább folytatódott a szemétgyűjtés kenuval, valamint az önkéntesek fele a parton maradt, hogy a délelőtt összegyűjtött műanyaghulladék további válogatását elvégezze. Bár látszólag a gyűjtés tűnik nehezebb feladatnak, a válogatás (főleg a tűző napon) korántsem egyszerű és ekkora mennyiségnél igen hosszadalmas folyamat: meg kell vizsgálni, vajon újrahasznosítható állapotú-e a palack, a benne lévő folyadékot ki kellett önteni (olaj és más bizonytalan tartalom az üvegben marad és kommunális hulladékként kerül elszállításra), majd a palackokat le kell törölgetni kissé és összenyomni, majd így mehet a szelektíves zsákba.

A nap végére 204 zsák hulladékot sikerült begyűjteni az árterületről, a műanyag hulladékok háromnegyede rögtön átválogatásra is került. Összesen 14 zsák üveg, 64 zsák szelektív, 125 kommunális hulladékot gyűjtöttek össze a DT-ITS PET Kalózai.

A PET Kupa munkatársai elmondták, az idei szezonnak eddig ez volt a legnagyobb gyűjtőakciója.