A DT-ITS az állásbörzéken és szakmai rendezvényeken

Sűrű időszakot zárt a DT-ITS, az őszi időszakban öt állásbörzén vettünk részt és öt szakmai eseményt szponzoráltunk, négy városban. A standokon lévő kollégák kitartóan kezelték az összes SIM kártya cserével és mobilnet bővítéssel kapcsolatos kérdést (a magenta T sokakat megtévesztett) és sok érdeklődőnek mutatták be a vállalatot, köztük potenciális jövendőbeli munkatársaknak.

„Nálunk célba találsz!” volt a jelmondatunk az állásbörzéken, amikre  egy egyedi gyártású DT-ITS darts táblával érkeztünk. A darts tábla mellett – ahova csak lehetett – fagyival vagy fánkkal készültünk, így mindig biztosítva volt az embertömeg a stand körül. A Szegedi és Debreceni Egyetem állásbörzéi mellett részt vettünk a budapesti Jobverse, HVG és Óbudai Egyetem állásbörzéken is. Ezeken az eseményeken összesen több, mint 12000 emberrel találkoztunk és majdnem 1000 önéletrajzot gyűjtöttünk.

Az állásbörzék mellett több szakmai eseményeken is jelen voltunk idén ősszel. Szponzoráltuk a Budapest BI Fórumot, illetve a 2022-es Üzleti Etikai Díjáatadót is. Standos kitelepüléssel vettünk részt a HUSTEF-en, a PMI Art of Projects konferencián, valamint a Tech Csajok mindkét helyszínén. A kitelepülés részeként itt is fánkkal vártuk az érdeklődőket, valamint a Tech Csajokra – aminek célcsoportja a 18 év alatti technológia iránt érdeklődő lányok –  a CloudHUB jóvoltából AR szemüveggel és 3D nyomtatóval is készültünk.

A feladatokból kivette a részét az idén újraindított Passion Team is. Az állásbörzéken a recruiterek mellett a Passion Team tagjai várták az érdeklődőket a standoknál. Míg a szakmai eseményeknél az adott területről érkező kollégák képviselték a vállalatot.

És, hogy mi is az a Passion Team? Azon lelkes kollégák csapata, akik szívesen képviselik a vállalatot külsős rendezvényeken, ezzel segítve a toborzók munkáját. Passion Team tag gyakornokoktól kezdve vezetőkig bárki lehet, csak egy felkészítő tréninget kell hozzá elvégezni. Ilyen tréning legközelebb 2023 elején várható és telephelyenként kerül majd megrendezésre.

Köszönjük minden kollégának a részvételt, jövőre folytatjuk!