Év végén is fókuszban a társadalmi felelősségvállalás

A Deutsche Telekom IT Solutions számára kiemelten fontos, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében olyan ügyek mellé álljon, amelyekkel rászoruló szervezeteknek tud segíteni. A karitatív tevékenységek mellett igyekszünk minden évben anyagi támogatást a nyújtani a különböző nonprofit, közhasznú szervezeteknek, ezzel is hozzájárulva működésük sikerességéhez.


Hagyományos év végi adományozásunk az egyik társadalmi felelősségvállaláshoz köthető kezdeményezésünk, amit ebben az évben előrébb hoztuk, és még a járvány első hulláma alatt ajánlottunk fel 1-1 millió forintot telephelyeink városában működő azon szervezeteknek, akiknek ebben a kihívásokkal teli időszakban talán a legnagyobb szüksége lehetett rá. Ezeket a szervezeteket a kollégáink szavazatai alapján választottuk ki, amelyek a következők:
• Budapest: Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány
• Debrecen: Kenézy kórház az Egészségért Alapítvány
• Pécs: Normandia LIONS Club
• Szeged: Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány

Év végéhez közeledve ismét igényét éreztünk annak, hogy segítsünk a járvány ellen frontvonalban harcoló szervezeteknek. Mivel ebben az évben vállalatunk csapatai csak korlátozottan tarthattak csapatépítő tevékenységeket, így az erre fordítható keretek nem merültek ki. Az átcsoportosított összegből év végén újra pénzadománnyal tudtuk támogatni az egészségügyben dolgozókat, akik munkáját a következő összegekkel szeretnénk megköszöni:
• Kenézy Kórház Az Egészségért Alapítvány 1.000.000 Ft.
• Pécs-Normandia LIONS Club 1.000.000 Ft.
• Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány 1.000.000 Ft.
• Szent László és Szent István Kórház Betegeiért, Orvosaiért és Dolgozóiért Alapítvány 1.000.000 Ft.
• Országos Mentőszolgálat Alapítvány 1.000.000 Ft.
• Korszerű Egészségügyért Alapítvány 1.000.000 Ft.
• Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 1.000.000 Ft.
• Az egészségügyben dolgozókért 2009 alapítvány 1.000.000 Ft.

Vállalatunk nemcsak az egészségügyben dolgozóknak igyekezett segíteni, de továbbra is elkötelezett a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának és oktatásának a támogatása mellett. Ennek érdekében oktatási programunk két partneralapítványát is adománnyal segítettünk, hogy a pécsi és a szendrőládi kisdiákok jövő évben is folytatni tudják tanulmányaikat az ehhez szükséges eszközökkel. Ennek mértén:
• A Bhim Rao Egyesület munkáját 3 millió forinttal,
• A Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület működését pedig 2 millió forinttal támogattuk idén decemberben.