120 önkéntessel az állatok és a természet védelmében
2023 őszén ismét önkéntes napra invitáltuk a kollégákat, ezúttal minden telephelyen külön programokat szerveztünk az állatok és a természet védelmére fókuszálva. Bár az időjárás nem mindig kedvezett és több helyen el kellett halasztani a programokat, mégis több mint 120 kollégánk vett részt az eseményeken.
Zöld programok
Budapesti kollégáink számára egy különleges programot szerveztünk az Erdőmentők segítségével a Hármashatár hegyen, 40 önkéntes segítségével összesen 80 peleodút szerelt össze, melyből 60 rögtön kihelyezésre is került. Magyarországon 3 pelefaj él, mindegyike védett és veszélyeztetett, melynek oka, hogy a tudatos erdőgazdálkodás eredményeképp csökkent azon természetes odúk mennyisége (pl.: korhadt fákban), mely a pelék számára búvóhelyet és biztonságos utódnevelési lehetőséget biztosít. Ezek pótlására készülnek a speciális peleodúk, melyeket az összeszerelést követően az önkéntesek a megfelelő környezetbe (bokros, védett helyen) helyeztek ki és dokumentációt is készítettek róla, hogy az Országos pelevédelmi program keretében nyomon követhessék a helyi peleállományt.
Debrecenben kollégáink a nagyerdei védett természeti területen végeztek fatelepítési munkákat. Facsemeték telepítését kizárólag az első fagyok beköszönte után lehet végezni, így az önkéntes programra is csak decemberben kerülhetett sor, önkénteseinknek azonban a hideg idő sem vette kedvét és néhány óra leforgása alatt 600 kocsányos tölgy fácskát ültettek el. A debreceni Nagyerdő legfőbb problémája a szárazodás, az idős tölgyesek leromlása, az invazív és tájidegen özönfajok jelenléte és az illegális hulladéklerakás. A programot a Nyírerdő Zrt. közreműködésével szerveztük, akik évente 140 hektáron végeznek erdőfelújítást a területen.
Pécsett önkénteseink a Zsolnay Negyed szomszédságában lévő Balokány Liget őszi növénytelepítési munkálataiban vettek részt. A civil összefogással évről évre szépülő közpark rengeteg közösségi és kulturális esemény helyszíne. Bár az időjárás miatt itt is halasztani kellett a programot, s még aznapra is jutott eső, kollégáink így is kivették részüket az őszi munkálatokból.
Önkéntesek az állatmenhelyeken
Budapest legnagyobb állatotthonába, a Noé állatotthonba 50 kollégánk látogatott el, hogy segédkezzenek a tereprendezésben és takarításban, de jutott még festés és ételválogatás is feladatul. A 8 hektáros területen nem csupán a házikedvencek mentését látják el, gondoskodnak lámáról, borzokról, pónikról, rókákról és még sorolhatnánk.
Szegeden a Tappancs Alapítványhoz látogatott el egy kisebb csapat önkéntes, s bár aznap esett, a munkákat ugyanolyan lelkesedéssel végezték kollégáink. Elsősorban a takarítási feladatok várták őket, de a kemény munka után belefért a napba a kutyasétáltatás is, valamint az ott dolgozók.
Minden telephelyen a programokat kiegészítő adománygyűjtést is szerveztünk az állatmenhelyek számára, a tárgyi adományokat az önkéntesek magukkal is vitték. Az időjárás miatt Pécsett a Misina Alapítványnál tervezett program tavaszra lett halasztva.
További hírek
Különdíjat kapott a DT-ITS Smarties – Digital bites of HR pályázata
A HRBEST díj Data Driven kategóriájában különdíjat nyert el a DT-ITS innovációja a Smarties - Digital bites of HR, mely az adatvezérelt toborzás alapjait fektette le gyakorlati megoldásokkal. A Kincentric különdíjának legfontosabb szempontjai az adat-alapú...
Munkavállalói Támogatói Program a DT-ITS-nél
Új juttatási elemet vezetett be a DT-ITS, a Munkavállalói Támogatói Programot, így egy új wellbeing elemmel bővült a cég támogatási rendszere. Az Employee Assistance Program (EAP) egy olyan - munkáltató által támogatott - szolgáltatás, ami arra szolgál, hogy segítse...
Így csináljuk MI: meetup az MI használatáról a DT-ITS-nél és a Magyar Telekomnál
„Hozzád melyik Telekom vagy Deutsche Telekom IT Solutions pozíció passzol?” A Magyar Telekommal közös kampányunkban az IT állások teljes spektrumát igyekszünk eljuttatni az álláskeresőkhöz, hogy egy helyen összegyűjtve, minél egyszerűbben elérhetőek legyenek a...